címlap
kapcsolódó oldalak impresszum

 

VÁLOGATOTT VERSEK

A menüpont alatt elérhető versek latin szövegének forrása:
IANI PANNONII OPERA QUAE MANSERUNT OMNIA, VOLUMEN I., EPIGRAMMATA, FASICULUS 1,TEXTUS; EDIDIT, PRAEFATUS EST ET APPARATU CRITICO INSTRUXIT IULIUS MAYER, SIMILIA ADDIDIT LADISLAUS TÖRÖK (BALASSI KIADÓ, BUDAPEST, 2006).

Egyéb Janus Pannonius szövegek a világhálón

visszaugrás az oldal tetejére
Abiens valere iubet sanctos reges, Waradini
- Búcsú Váradtól

Omnis sub nive dum latet profunda
Tellus, et foliis modo superbum
Canae dum nemus ingravant pruinae,
Pulchrum linquere Chrysium iubemur,
Ac longe dominum volare ad Istrum.
Quam primum, o comites, viam voremus.
Non nos flumina, nec tenent paludes,
Totis stat gelidum gelu lacunis.
Qua nuper timidam subegit alnum,
Nunc audax pede contumelioso,
Insultat rigidis colonus undis.
Quam primum, o comites, viam voremus.
Non tam gurgite molliter secundo,
Lembus remigio fugit volucri,
Nec quando Zephyrus levi suburgens,
Crispum flamine purpuravit aequor,
Quam manni rapiunt traham volantem,
Quam primum, o comites, viam voremus.
Non tam gurgite molliter secundo,
Lembus remigio fugit volucri,
Nec quando Zephyrus levi suburgens,
Crispum flamine purpuravit aequor,
Quam manni rapiunt traham volantem,
Quam primum, o comites, viam voremus.
Ergo vos calidi, valete fontes,
Quos non sulfurei gravant odores,
Sed mixtum nitidis alumen undis,
Visum luminibus salubriorem,
Offensa sine narium ministrat.
Quam primum, o comites, viam voremus.
Ac tu, bibliotheca, iam valeto,
Tot claris veterum referta libris
Quam Phoebus Patara colit relicta,
Nec plus Castalios amant recessus,
Vatum Numina, Mnemonis puellae.
Quam primum, o comites, viam voremus.
Aurati pariter valete reges,
Quos nec sacrilegus perussit ignis,
Dirae nec tetigit fragor ruinae,
Flamnis cum dominantibus per arcem,
Obscura latuit polus favilla;
Quam primum, o comites, viam voremus,
At tu, qui rutilis eques sub armis
Dextra belligeram levas securim,
Cuius splendida marmorum columnis,
Sudarunt liquidum sepulcra nectar,
Nostrum rite favens iter secunda.
Quam primum, o comites, viam voremus.

visszaugrás az oldal tetejére pályakép
Abiens valere iubet sanctos reges, Waradini - Búcsú Váradtól
(fordította: Áprily Lajos)

Még mély hó települ a téli földre,
Erdő, mely csak a zöld levélre büszke,
Szürke suly a ködös fagy zúzmarája,
S el kell hagyni a szép Körös vidékét,
És sietni Dunánk felé, urunkhoz.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk!

Nem tart vissza folyó s az ingovány sem,
Mert fagy fogja hideg vizét keményen.
Hol nemrég evezett a föld lakója
S félt, - most hetyke bizalmu, fürge lábbal,
Megdermedt habokat fitymálva, lépked.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk!

Nem siklik soha úgy a lenge csónak
Jó sodrásban, erős lapát-csapástól,
Még akkor se, ha fodrozódó Zephyrus
Bíborszínűre festi át a tengert,
Mint ahogy lovaink a szánt repítik.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk!

Hőforrás-vizeink, az isten áldjon,
Itt nem ront levegőt a kén-lehellet,
Jó timsó vegyül itt a tiszta vízbe,
Mely gyógyítja szemed, ha fáj s ha gyenge,
És nem sérti az orrodat szagával.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk!

Könyvtár, ég veled, itt a búcsuóra,
Híres könyvei drága régieknek,
Már Phoebus Patarát elhagyta, s itt él;
Költők isteni pártfogói, Múzsák
Többé nem szeretik Castaliát már.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk!

Isten áldjon, aranyba vont királyok,
Kiknek még a gonosz tűzvész sem ártott,
Sem roppanva dűlő fal omladéka,
Mig tűz-láng dühe pusztitott a várban,
S szürke pernye repült a kormos égre.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk!

S rőt fegyvert viselő lovas királyunk,
Hős, ki bárdot emelsz a jobbkezedben
- Márvány oszlopokon pihenve egykor
Bő nektárt verítékezett a tested -
Utunkban, te, nemes lovag, segíts meg.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk!

A Búcsú váradtól című versről a ReneszánszIWIW oldalán

Ad animam suam - Lelkemhez

visszaugrás az oldal tetejére

Mens, quae lactiferi niveo de limite circi
   Fluxisti has nostri corporis in latebras,
Nil querimur de te, tantum probitate refulges,
   Tam vegeto polles nobilis ingenio.
Nec te, dum porta Cancri egrederere calentis
   Lethaeae nimium proluit humor aquae.
Mystica qua rabidum tangit Cratera Leonem,
   Unde levis vestrum linea ducit iter.
Hinc tibi Saturnus rationem, Iuppiter actum,
   Mars animos, sensum Phoebus habere dedit.
Affectus Erycina pios, Cyllenius artes,
   Augendi corpus Cynthia vim tribuit.
Cynthia, quae mortis tenet et confinia vitae,
   Cynthia sidereo, subdita terra, polo.
Carnea prae coelo sed si tibi testa placebat,
   Hac melior certe testa legenda fuit.
Nec me staturae, vel formae poenitet huius,
   Sat statura modi, forma decoris habet.
Poenitet infirmos teneri quod corporis artus
   Molle promethea texuit arte lutum.
Nam mala temperies discordibus insita membris
   Diversis causas dat sine fine malis.
Continua ex udo manat pituita cerebro,
   Lumina, nescio quo, saepe fluore madent.
Effervent renes, et multo sanguine abundat
   Sub stomacho calidum frigidiore iecur.
An te forte ideo gracilis compago iuvabat,
   Ut saperes tenui carcere clausa magis?
Sed quid in aegroto sapientia pectore prodest?
   Non ego cum morbo Pittacum esse velim.
Nec molem Atlantis cupio, roburve Milonis,
   Sim licet exilis, dummodo sospes agam.
Aut igitur commissa diu bene membra foveto,
   Aut deserta cito rursus in astra redi.
Verum ubi millenos purgata peregeris annos,
   Immemoris fugito pocula tarda lacus.
Tristia ne priscis reddant te oblivia curis,
   Neu subeas iterum vincla reposta semel.
Quodsi te cogent immitia fata reverti,
   Quidlibet esto magis, quam miserandus homo.
Tu vel apis cultos, lege dulcia mella per hortos,
   vel leve flumineus, concine carmen olor.
Vel silvis pelagove late; memor omnibus horis
   Humana e duris corpora nata petris.

Cod. Lat. 357. f32v
Észak-Itália, 15. század, pergamen, 79 levél, 181 × 126 mm; 18-19. századi bőrkötés; Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, Cod. Lat. 357. f32v
(humanista kurzív könyvírással másolt kézirat)

pályakép
Ad animam suam - Lelkemhez
(fordította: Berczeli A. Károly)

Én lelkem, ki az égi tejúton a földre suhantál
   S bennem az életerő drága zsarátnoka vagy,
Nincs panaszom rád, mert ragyogó és szép a tehetség,
   Mely fölemel s nemesen gyújtja ki szellememet.
Úgy léptél ki a Rák kapuján fönt, hogy nem is ittál
   Búsan a Léthe szelíd habjaiból feledést.
S ott, hol a fürge Oroszlánt éri a mennyei Serleg,
   Ott siklott le az út, életem útja megint.
Észt a Saturnus adott kegyesen, Jupiter meg erélyt, Mars
   Bátorságot, a Nap lángra csiholta szived.
Vénusz a jóra, az isteni Hermesz a szépre tanított
   S életed őserejét Cynthia adta neked.
(Cynthia állt őrt ott, hol a Lét a Halálba fut árván,
   Ő ez a földi világ s hódol az égnek a föld!)
Ámha megunva a csillagokat bús porhüvelyembe
   Költöztél, ne feledd, hogy nyomorult ez a test!
Mert ha az arca nem is rút és az alakja se félszeg
   S termete is daliás: más, ami engem emészt!
Nézd csak e nyűtt tagokat, nincs bennük erő, csenevészek,
   Renyhe a sár, amiből mesteri kéz faragott.
Hol csupa jég a kezem, hol lüktet láztól a bőröm,
   Nap-nap után ez okoz gondot; olyan beteges!
Nátha gyötör folyvást, a fejem zúg és belesajdul,
   Majd meg a két szemem ég s könnyezik, annyira fáj.
Sokszor a vér is elönt, gyulladt a vesém s ha a gyomrom
   Dermedten didereg, májamat őrli a láz.
Tán e törékeny test is azért volt kedves előtted,
   Hogy csak e gyöngefalú fogda lakója legyél.
Ó de mit ér a csudás lángész is, hogyha a test roncs,
   Bölcs se leszek, ha ilyen vézna a szervezetem.
Atlasz zord erejét s Miló testét se kivánom,
   Lennék törpe is én, csak ne gyötörjön a kór.
Így vagy időzz inkább oly testben, amely derekabb, vagy
   Költözz vissza megint s járd be az égi mezőt.
S míg ezer esztendőt vezekelsz fönt, arra vigyázz csak,
   Hogy ne borulj a botor Léthe fölé epedőn.
És ne feledd, hogy nyűg volt rajtad e test s ha az égből
   Újra leszállsz, ne akard régi bilincseidet.
Hogyha pedig vak végzeted az, hogy e földön is élj, légy
   Bármi, csak ily szomorú emberi pária ne!
Röpködj inkább, mint a szelíd méh s gyűjtsd csak a mézet
   S légy ragyogó hattyú, mely a tavon dalol is,
S rejtsen bár el a tenger, az erdő; mindig az ember
   Sorsa elől menekülj, mely csupa fájdalom itt!

visszaugrás az oldal tetejére
Ad eundem ode - Óda ugyanahhoz
„Ad Henricum, poetam Germanum”

O novem cultor iuvenis dearum
patrius cui non generosa Rhenus,
sed Medusae liquor Hippocrenes
ora rigavit.
(Orpheis) plectris mea tu caveto
plectra componas; bene comparari
stridulus nunquam potuit canoro
passer olori.
Nos levi raucum strepimus cicuta,
quod rudis carbo putrideve crete
annotet pulvis, piper unde vel thus
iure legatur.
At vetustorum pater orgiorum
editus Musa Rhodopeus Orpheus
belluas nec non elementa blando
carmine movit.
Movit et duri mala regna Ditis,
omne poenarum genus ut vacaret
nec prius cuiquam revocata Parcae
fila renerent.
Orba quin vatis lyra iam perempti
garrulas nullo feriente chordas,
dum natat ponto strepuisse fertur
flebile murmur.
Ergo Musei veteris magistrum
ipse non vincat numeris Apollo,
ipse non equet genetrix sonore
prima caterve.
Tu tamen tantam teneris in annis
indolem prefers, fore te poetam
ut rear summum, modo in alta coepto
limite pergas.
Perge per sacras Heliconis umbras
arta qua raro via trita gressu
Phebeum celsi per opaca montis
ducit in antrum.
Te vocant (lauri); viden ut Citheron
grande respondet, tibi iam beatis
implicant lete digitis Camene
nobile sertum.
Turbidi me sors miseranda regni
tristibus curis tenet involutum
nec sinit dulcis meminisse rhythmos
metraque Phoebus.

visszaugrás az oldal tetejére pályakép
Ad eundem ode - Óda ugyanahhoz [Ó kilenc nővér...]
„Henrikhez, a germán költőhöz”
(fordította: Jelenits István)

Ó kilenc nővér fiatal kegyence,
Bátor ajkadat nem az ősi Rajna,
Inkább a Múzsák csodakútja mosta
   Tiszta vizével.

Orpheus lantját s az enyémet össze-
Mérned vétek volt; csipegő verébhang
Hogy mérkőzhetnék egeket betöltő
   Hattyui dallal?

Vad bürökszárat nyesek én le sípnak,
Énekem gyarló, csak a kréta vagy szén
Jegyzené méltón, csomagolni lesz jó,
   Amire írom.

Ám a Múzsától dalos ünnepeknek
Mesteréül szült rodopéi Orpheus
Bűvölő verssel vadakat csitított
   És vak erőket.

Még az alvilág ura is megindult,
Minden kínok közt szünetet parancsolt,
És ki nem bomló fonalát a Párka
   Bontani kezdte.

Holt kezéből hogy kiesett az árva
Líra, húrjait nem ütötte többé;
Tengerek tükrén lebegett, s a bús hab
   Zengeni kezdett.

Így a Musaeus zeneoktatója
Még Apollót is megelőzi, nála
Nem dalolhatott a dalos csapatnak
   Anyja se szebben.

Ám te már zsengén, fiatal korodban
Oly tehetséggel kezeled a lantot,
Hogy minden költőt megelőzöl, égig
   Ível a pályád.

Lépj tovább, a szent helikoni árnyak
Közt a járatlan hegyi úton, amely
Phoebusz barlangját a magas fokok közt
   Bizton eléri.

Hív a pályabér: szavad a Cithaeron
Visszazengi már, koszorút Camena
Fon szelíd kézzel fiatal fejedre,
   Kész a jutalmad.

Engem a balsors viharos hazámnak
Sűrü gondjával rabul ejt, behálóz,
Elszakít Phoebusz gyönyörű dalától,
   Verseitől is.

visszaugrás az oldal tetejére
Ad Galeottum Narniensem - A narni Galeottóhoz

Haec tibi Pannonicis, epigrammata mittit, ab oris,
   inter Hyperboreas, maximus Ister, aquas.
nec te mirari nimium, Galeotte, decebit,
   esse videbuntur vix mea, si qua tibi.
scilicet ingenio multum locus addit et aufert,
   inter et est sub quo sidere carmen eat.
in Latiis, scripsi fortasse Latinius, oris,
   at nunc barbarico, barbara, in orbe crepo.
hic Maro ponatur; fiet lyra rauca Maronis,
   huc Cicero veniat, mutus erit Cicero.
tu tamen haec poteris tali deducere lima,
   vel critici ut medio nata Helicone putent.

A Marzio család palotája Narniban (fotó: Benda Iván) Galeotto emléktáblája (fotó: Benda Iván)
A Marzio család palotája Narniban
(fotó: Benda Iván)
Galeotto emléktáblája
(fotó: Benda Iván)

visszaugrás az oldal tetejére pályakép
Ad Galeottum Narniensem - A narni Galeottóhoz
(fordította: Csorba Győző)

Ezt a nehány epigrammát néked Pannoniából
   a Duna küldi, a Föld északi főfolyama.
Hogyha talán egy-egy közülük nem látszik enyémnek,
   jó Galeottóm, hát meg ne lepődj emiatt.
Mert ad a hely, de el is vesz a szellemtől -, ki tagadná?
   S látszik a versen, hogy merre, hol is született.
Rég a latin környék latinabbá tette a versem,
   barbár táj barbár szóra kapatja a szám.
Hozd ide Vergiliust: hamisan fog szólni a lantja;
   vagy Cicerót; itt elnémul a nagy Cicero.
Ám te segíthetnél: ha göcsörtjeiket lecsiszolnád,
   azt hinné az itész: mind Helikonra való.

visszaugrás az oldal tetejére
Ad Martem, precatio pro pace - Mars istenhez békességért

Gradive, quinti clare dominator poli,
spargens coruscas luce sanguinea iubas,
Iunone magna genite; Saturni nepos;
tutela coeli; summe Titanum timor;
gaudens tropaeis; pacis ac belli arbiter;
decorator hominum; consecrator Numinum;
Gradive, ferro tecte semper fulgido,
vastator agrum, dissipator urbium,
vacuator orbis; Tartari impletor trucis,
potor cruorum; devorator corporum;
lues virorum; mulierum execratio;
ditator inopum; pauperator divitum;
osor quietis; genitor obscenae famis;
auctor pavorum; concitor formidinum;
iam parce fessis, quaeso, Pannoniis, pater.

vissza ugrás az oldal tetejére
Ad Martem, precatio pro pace - Mars istenhez békességért
(fordította: Kardos Tibor)

Ötöd szférán hatalmas, súlyos léptü Úr,
Kinek sisaktaréja véres fényt ragyog,
Saturnus sarja, nagy Junónak gyermeke,
Te égi őr, te nagy titán-rettegtető,
Te prédaéhes, úr hadak s a béke sorsán,
Te férfit ékesítő, héroszt szentelő,
Te súlyos léptü, talpig vasba öltözött,
Határt kipusztitó, várost leromboló,
Ki által árva lesz a föld és telt a Tartarus,
Te szörnyü vérivó, halottra éhező,
Te férfiromlás, asszonyoktól átkozott,
Szegénynek kincset adsz, kifosztasz gazdagot,
Te békegyűlölő, vad éhhalál-szülő,
Szerzője rettenetnek, pánikinditó
Atyánk, kiméld megfáradt pannon népemet!

visszaugrás az oldal tetejére
Ad Matthiam regem - Mátyás királyhoz

Iure colis Venerem mediis, rex inclyte, castris,
   illa tibi Martem conciliare potest.

visszaugrás az oldal tetejére
Ad Matthiam regem - Mátyás királyhoz
(Fordítás: Berczeli A. Károly)

Bölcs a király, ha a harc mezején se felejt el ölelni,
   Vénusz a csóknak örül s megnyeri Mars kegyeit.

visszaugrás az oldal tetejére
Ad Prosperum - Prosperhez

Quod rudis ingenio talem me terra creavit,
   miraris Tusci, Prosper alumne, poli.
possunt et stulti sub utrolibet aere nasci,
   possunt et quorum fervida corda micant.
Democriti pectus pecorosa Abdera tulerunt,
   crassa dedit tenuem Mantua Vergilium.
tu tamen exemplis, dubitas si credere priscis,
   nos ambo, quales simus, et unde, vide.

visszaugrás az oldal tetejére pályakép
Ad Prosperum - Prosperhez
(fordította: Tellér Gyula)

Tátod a szád, Prosper, Toszkána szülötte, hogy engem
   Barbár föld szült, és ostoba mégse vagyok.
Bár buta is származhat e földön akármi vidékről,
   És olyan is, kiben ég s lángol a nagyszerü szív.
Démokritoszt Abdéra ökörlegelői nevelték,
   S Mantua zsírján nőtt -shalkszavu Vergilius.
Vagy ha az egykori példák nem győznek meg eléggé:
   Nézd, hol szült meg anyánk - nézd, ki vagy, és ki vagyok.

visszaugrás az oldal tetejére
Comprecatio Deorum pro rege Matthia in Turcos bellum parante

Rex pia Matthias in Turcos signa resumit,
   Nunc age de toto numina adeste polo.
Da clavam, Alcide, iuveni, da, Phoebe, sagittas,
   Mars, gladium; Pallas, Gorgona; Castor, equum.
Mulciber arma para non ullis pervia telis,
   Qualia Pelidae, Dardaniove duci.
Hunc inter pugnae certamina, vulnere ab omni,
   Aegide praetenta, Iuppiter, ipse tegas.
Quodsi lenta iuvant residis vos otia vitae,
   solum siderea, mittite ab arce patrem.
Sufficit ille suo custos in praelia nato,
   Ille modo in coelo missile fulmen habet.

részlet a RMK III 585 (= App. H. 432) kötetből


Comprecatio Deorum pro rege Matthia in Turcos bellum parante - Könyörgés az istenekhez a török ellen hadba induló Mátyás királyért
(fordította: Illyés Gyula)

Bontja a szent lobogót, viszi Mátyás a török ellen;
   Rajta, segítsétek mind, egek istenei;
Add neki kardod, Mars; paripád, Castor; Phoebus íjjad;
   Pallas, a vértedet; add, Herkules a buzogányt!
Vulcanus, kalapálj páncélt, mit a dárda se tör be,
   Achilles aminőt hord vala és Aeneas;
A csatavész közepette, fölébe borítva a pajzsod,
   - Meg ne sebezhessék - védd te magad, Jupiter!
Ámde ha jobban esik lustán heverésznetek ottfenn,
   Szóljatok atyjának, küldje le őt körötök,
S nem kell más, maga is megvédi fiát a csatában,
   Szórja az égből is gyorstüzü mennyköveit.

visszaugrás az oldal tetejére
Conqueritur de mora regis - Panaszkodik a király
hosszas távolléte miatt

Horrida saevit hyems, et adhuc, rex inclyte, bellas,
   excutiunt densae, nec tibi tela, nives.
ipsos triste gelu vaginis detinet enses,
   nec possunt rigidae, frena movere, manus.
tu tamen et pugnas misces et moenia frangis,
   tantum vel Martis, vel genitoris habes.
otia iam placeant; castris mox rite locandis,
   commodiora novi tempora veris erunt.

visszaugrás az oldal tetejére pályakép
Conqueritur de mora regis - Panaszkodik a király
hosszas távolléte miatt

(fordította: Berczeli A. Károly)

Tombol a téli hideg, s te csatázol a hős sereg élén,
   Nem tart vissza, tudom, sem havazás, sem a szél.
Ebben a zordon időben a kard befagy ám a hüvelyébe
   És a lovat se lehet fogni, ha dermed a kéz.
Harcolsz, várfalakat döntesz le titáni erővel,
   Mars se különb, de hiszen benned atyád szive ver.
Jobb, ha pihensz a hidegben s táborozásra csak akkor
   Gondolsz, hogyha beáll újra a szép kikelet.

visszaugrás az oldal tetejére
De Agnete - Ágneshez

Agnes, vita, tuos, quoties contemplor, ocellos,
   sidera me toties bina videre puto;
sidera sed toto, longe pulcherrima, coelo,
   qualia sunt nitido cum Iove nostra Venus,
aut inter fixos stellarum Sirius ignes,
   Sirius Arcturo si coeunte micet.

visszaugrás az oldal tetejére
De Agnete - Ágneshez
(fordította: Kardos Tibor)

Életem, Ágneském ragyogó szemeidbe tekintek,
   S mintha a menny páros csillaga tűnne elém.
Csillag, azonban a széles mennybolt legragyogóbbja.
   Vénusz anyánk tüzel így égi helyén, lobogó
Karjai közt Jupiternek. S így szikrázik az éjben
   Arcturusát ölelő távoli Sírius is.

vissza ugrás az oldal tetejére
De amygdalo in Pannonia nata - Egy dunántúli mandulafáról

Quod nec in Hesperidum vidit Tirynthius hortis,
   Nec Phaeaca, Ithacae dux, apud Alcinoum,
Quod fortunatis esset mirabile in arvis,
   Nedum in Pannoniae frigidiore solo;
Audax per gelidos en! floret amygdala menses,
   Tristior et veris germina fundit hiems.
Progne, Phylli tibi fuit expectanda; vel omnes
   Odisti iam post Demophoonta moras?


részlet a RMK III 585 (= App. H. 432) kötetből

vissza ugrás az oldal tetejére
De amygdalo in Pannonia nata - Egy dunántúli mandulafáról
(fordította: Weöres Sándor) - részlet

   [...]
S íme, virágzik a mandulafácska merészen a télben,
   Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!
[...]

>a teljes szöveg<

Az Egy dunántúli mandulafáról című versről a ReneszánszIWIW oldalán

vissza ugrás az oldal tetejére
De fortuna aulicorum - Az udvaroncok szerencséjének forgandóságáról

Qui modo summus erat, nonc tota est imus in aula,
   est hodie summus, qui fuit imus heri.
tene iuvat, rebus, Fortuna, ita ludere nostris?
   regia vel potius ludere corda suis?

vissza ugrás az oldal tetejére
De fortuna aulicorum - Az udvaroncok szerencséjének forgandóságáról
(fordította: Fodor András)

Azt, kit imént felemelt, most mélybe taszítja az udvar,
   És aki tegnap alul volt, ma felülre kerül.
Fortuna játszik-e így, sorsunkkal töltve a kedvét,
   Vagy tán önsorsát így szedi rá a király?

visszaugrás az oldal tetejére
De iactura vitae humanae - Az emberi élet veszteségéről

Nocte cadente orimur, nihil anterioris habentes
   temporis, excepit nos simul alma dies.
semper et hesterni vitam deperdimus aevi,
   principium reliquae lux modo nata facit.
esse tibi multos senior se dixeris annos,
   nam de praeteritis nil hodie retines.

visszaugrás az oldal tetejére pályakép
De iactura vitae humanae - Az emberi élet veszteségéről
(fordította: Csonka Ferenc)

Éj múltán születünk, semmink sincs már az előző
   Órákból, amikor virrad a nap kegyesen.
Elvész nyomtalanul számunkra a tegnapi élet,
   Most születő fény csak kezd maradék napokat.
Aggastyán ha leszel, sem mondhatod: oly sok az évem,
   Elmúlt évekből mára biz egy se tiéd.

visszaugrás az oldal tetejére
De immutatione sui nominis - Névváltoztatásáról

Iohannes fueram, Ianum quem pagina dicit,
   admonitum ne te, lector amice, neges.
Non ego per fastum sprevi tam nobile nomen,
   quo nullum toto clarius orbe sonat.
Compulit invitum mutare vocabula, cum me
   lavit in Aonio, flava Thalia, lacu.

visszaugrás az oldal tetejére pályakép
De immutatione sui nominis - Névváltoztatásáról
(fordította: Berczeli A. Károly)

János volt a nevem, s Janus, ki e verseket írta!
   Megmondom, ha netán, tudni kivánod okát.
Nem buta gőgből hagytam cserben a régi nevem, nem!
   Tudna-e bárki különb s szebb nevet adni nekem?
Ezt hittem magam is s lásd, Janus lettem, amint a
   Múzsa magához emelt s megkoszorúzta fejem.

visszaugrás az oldal tetejére
De lepore et vulpe - A nyúlról meg a rókáról

Dum lepus instantes, cursu non effugit Umbros,
   vulpinam subito vanuit in foveam.
Cui vulpes; vos qui pedibus sic fiditis, inquit,
   cernite quam lentum plus valet ingenium!

visszaugrás az oldal tetejére pályakép
De lepore et vulpe - A nyúlról meg a rókáról
(fordította: Csonka Ferenc)

Már-már umber ebek szájába került a futó nyúl,
   Ekkor hirtelenül róka lyukába esett.
„Nos kik a gyors lábban, most láthatod, annyira bíztok,
   Lassú ész sokat ér” - mondta a róka neki.

visszaugrás az oldal tetejére
De se aegrotante in castris - Mikor a táborban megbetegedett

Castra sequor vates, non spicula, castra sequentem
   terrent, nec celeri barbarus hostis equo,
tristia sed dirae torquent incendia febris,
   saevior et ferro, pectora flamma premit.
tu generi humano tantorum causa malorum,
   abs te feralis gentibus orta lues.
ante nec insani vexabant corpora morbi,
   lurida nec macies nec dolor ullus erat.
avia tunc nemorum mortalis turba colebat,
   inter montanas inviolata feras.
quippe cibos rami praebebant, pocula rivi,
   antra casas, mollem, gramina laeta, torum.
nulli tum arcanas radicum noscere vires,
   herbarum aut medicas vellere cura comas.
nec cuiquam studium varios contundere succos,
   ulcus et artifici persecuisse manu.
necdum etiam pressae redolenti merce carinae,
   portabant rubri, quod creat ora, maris.
vita rudis, sed sospes erat, nec tabida pestis,
   angustum fati praecipitabat iter.
sera sed annosae, cum venerat hora, senectae,
   solvebat placidus, languida membra, sopor.
tu postquam aetheria nitidi de lampade solis,
   subduxti astuto, lumina adempta, dolo,
mox letum et leti causas diffudit in orbem,
   vindex decepti scilicet ira Iovis.
iure igitur Scythica vinctus sub rupe sedebas,
   qua riget aeterno squalida zona gelu.
nec quicquam Alcides minus hoc laudabile fecit,
   quam quod in ultricem, tela tetendit, avem.
verum prisca nimis queror, et communia cunctis:
   ista fuit culpae, debita poena, meae.
o ego ter demens, umbra qui et pace relictis,
   tentarim lituos, et fera bella, sequi!
hic Labor, et pallens Metus, et deformis Egestas,
   hic Furor, et vultu, Mors violenta, truci.
nec dubito, quin sol, quin aura, et pulvis et imber,
   laeserit insuetum, talia ferre, latus.
quanto erat o melius densave sub ilice fusum
   aut ubi rauca levi murmure lympha sonat,
nunc his, nunc illis mentem oblectare libellis,
   pomave curvatis demere ab arboribus.
dicebant multi; quae te vecordia ducit?
   quo raperis? nervos consule, tiro, tuos.
Scyria celatum quam lana decebat Achillem,
   Herculis aut validas, Lydia pensa, manus.
tam femori gladius, capiti tam fulgida cassis,
   fraxina tam dextrae, convenit hasta, tuae.
ast ego praecludens monitis veracibus aurem,
   aptabam suris, aerea suta, meis.
nec nisi duratum flammis thoraca volebam,
   nec nisi ferrato, ferreus ire, fero.
ergo animis fruor ipse meis, et iusta profecto
   optatae capio praemia militiae.
dum loquor, horridulos sensim rigor occupat artus,
   sentio tormenti, praevia signa, mei.
iam labra plus multo livent, iam mucidus alget
   nasus, et incussae concrepuere genae.
nec minus ima pedum, manuum quam summa gelantur,
   acrius et longe, quam modo, vena salit.
adiicite o famuli, tremulis velamina membris,
   post licet exigua reiicienda mora.
quin iam flagranti penitus succendimur aestu,
   sulfura ut admotas, cum rapuere, faces.
nec late vibrata semel cito flamma residit,
   Mulciber ut siccis cum strepit in foliis,
sed manet, et miseras, urit sine fine, medullas;
   tolle molesta procul pallia, tolle puer.
num me flammivoma, quisquam Deus obruit, Aetna?
   per mea num Phlegethon viscera forte fluit?
uror io, immensum restinguite fluctibus ignem,
   da gelidum laticem, siquis amicus ades.
nunc quicquid volvunt Tagus, et Pactolus et Hermus,
   vilius est gutta frigidioris aquae.
talis in Oetaei Tirynthius aggere busti,
   arsit Nessea saucius a tunica.
crudeles Superi! merui quo crimine tantum?
   quidve in me vobis displicuisse potest?
si scelera odistis, removete cruenta latronum
   agmina, sacrilegos, tollite mille viros.
me servate, precor, Phoebi pia sacra colentem,
   dum saltem in lucem carmina nostra volant.
plurima sunt nobis, summam poscentia limam,
   sunt quae dimidia parte parata manent.
si vos ingenium, si florida tangeret aetas,
   si species, certe vivere dignus eram.
quanquam haud infitior, patravimus improba quaedam,
   improba, non nimium flagitiosa tamen.
verum quicquid id est, meminisse absistite, si quem
   poenitet, hoc ipso desinit esse nocens.
oramus frustra, nec talibus atra movetur
   Atropos, et ventis irrita verba damus.
agnosco vicina meae confinia vitae,
   spiritus et, numero deficiente, fugit.
o coleum! o colles, et amicti gramine campi!
   o vitrei fontes, o virides silvae!
ergo ego vos dulci, pariter cum luce relinquam,
   nec reliquum de me iam, nisi nomen, erit?
heu! quod nec frater, nec adest soror optima nobis,
   quae digitis oculos condat, et ossa legat.
tu vero multum felix carissima mater,
   cui cadere ante meas, contigit, exequias.
quid nunc? quid faceres, seu praesens ista videres,
   sive esset subiti, nuntia fama, mali?
huc age ceratas, quam primum afferte tabellas,
   quis animi tradam, vota suprema, mei.
at vos defuncto tumulum componite amici,
   roscida qua multo gramine vernat humus.
frondosos inter saltus, et amoena virentis
   prata soli, et Dryadum concelebrata choris.
assidue Zephyri spirent ubi mitibus auris,
   semper ubi argutae, suave querantur, aves.
quin etiam tacita iaceam ne ignotus in urna,
   signari hoc cineres carmine mando meos:
hic situs est Ianus, patrium qui primus ad Histrum
   duxit laurigeras ex Helicone Deas.
hunc saltem titulum, Livor, permitte sepulto,
   invidiae non est in monumenta locus.

visszaugrás az oldal tetejére pályakép
De se aegrotante in castris - Mikor a táborban megbetegedett
(fordította: Kálnoky László)

Táborozom költő létemre s nem remegek, ha
   Gyors paripán száguld és nyilat ont a pogány;
Más rémít: ártalmas láz fene lángja emészt el,
   Kardnál metszőbb tűz marja, fogyasztja tüdőm.
Hogyha talán élsz még, hosszan kínlódj, Prometheus,
   Sírban mázsás kő nyomja a csontjaidat,
Mert te vagy fajtánk legfőbb bajkeverője,
   Vétked lett valahány rút nyavajánknak oka.
Nem sorvasztották azelőtt járványok a testet,
   Nem volt sápkór és fojtogató köhögés;
Akkor még vadonok csendjében élt a halandó,
   S meg nem támadták erdei dúvadak őt;
Fákon lelt eledelt, italát kristálypatak adta,
   Otthona barlang volt és nyoszolyája a gyep.
Senki se sajtolt még gyógyírt a növény-gyökerekből,
   Senki se gyűjtött még gyógyerejű füveket;
Sebre kenőcsöt nem kentek, nem vágta ki akkor
   Hozzáértő kéz még a lobos kelevényt;
Nem járták az arab kikötőket még a hajók s nem
   Hoztak a tengeren át illatozó rakományt.
Vad, de egészséges volt akkor az élet, a kórok
   Nem kurtították úgyis arasznyi utunk,
És ha az aggastyán végső órája közelgett,
   Fáradt teste szelíd álom ölébe alélt.
Ám te ravasz csellel megloptad az ég kupoláján
   Tündöklő napnak mennyei fáklyatüzét;
Bosszúból a halált s a halált okozó nyavalyákat
   Küldte reánk a dühös, megcsalatott Jupiter.
Skythia szikláin méltán vagy fogva azóta,
   Láncra veretve örök jégsivatag közepén;
S mert az egek bosszúálló madarára nyilat lőtt,
   Csúnya hibát követett el maga Herkules is.
Régi közös bajokon síránkozom én, de miattuk
   Méltó megtorlás sújtja ma bűnömet is.
Ó, én háborodott, odahagytam az árnyat, a békét,
   Csábítottak a vad harcok, a trombitaszó!
Kórság, sápadt Félelem és Düh, rút Nyomor, ádáz
   Arcú Vérontás táborozik ma velem,
És e nehéz életmódhoz túl gyönge tüdőmnek
   Hőség, por, zivatar s éji hideg sokat árt.
Mily jó volt csacsogó csermely partján heverészni
   Hűs árnyékot adó tölgy terebélye alatt,
Válogatott könyvek szépségein elgyönyörködni
   S almát szedni a fák roskatag ágairól.
Többen mondták már: "Vess számot erőddel is, újonc!
   Mily vészes hevület hajt ide esztelenül?
Éppúgy festhet Achilles, míg fon a scyrosi rokkán,
   S Herkules izmos két marka között a guzsaly,
Mint te a szablyáddal, fejeden fényes sisakoddal,
   S mint jobbodban a nagy dárda kemény fanyele."
És én mégis vas lábvérttel öveztem a lábam,
   Bölcs intelmük elől eldugaszolva fülem,
S testem olasz földön vert páncéllal boritottam,
   Vértben vért ellen vívni vitéz viadalt.
Most élvezhetem azt, mire oly makacsul törekedtem,
   Hős haditetteimért itt a magas jutalom.
Írok s érzem eközben a lázrohamot közeledni,
   Dermesztő fagya már terjed a tagjaimon.
Kékül már ajakam, híg nedv csöpög orrlyukaimból
   És hallom vacogón összeverődni fogam.
Ujjhegyeim s lábujjaim is már eljegesedtek,
   Olykor szinte megáll, majd szaporáz üterem.
Födjétek, szolgák, remegő testem takarókkal,
   Bár azokat később sorra a földre dobom,
Mert már szinte kigyúlok a hőtől, mint az a fáklya,
   Mely kénhez közelít, s lángja magasra lobog.
És ez a lopva növekvő láng nem huny ki azonnal,
   Mint az a másik, amely falja a száraz avart;
Ez makacsul pusztít idebenn nyomorult kebelemben:
   Vidd a meleg takarót, vidd a pokolba, fiú!
Mely isten zúdítja reám, ó, Etna, a lávád?
   Tán ereimben forr lánghabod, ó, Phlegeton?
Jaj nekem, égek! Látogatóm, adj hűs vizet innom,
   Tengert árassz rám, oltani lángjaimat!
Pactolus, Hermus, Tajo, ma aranyporotoknál
   Egy korty hűs folyadék százszor előbbrevaló.
Nessusnak vértől csepegő ingével a testén
   Herkules égett így egykor az Oyta hegyén.
Mily bűn hozta, könyörtelen istenek, árva fejemre
   Bosszutokat? Mi lehet bennem a gyűlöletes?
Büntessétek a bűnt, hadd vesszen a gyilkos, a rabló
   S templomfosztogató, hisz van ilyen sok ezer.
Phoebus papja vagyok, s dalaim még szárnyra se keltek,
   Óvjátok legalább addig az életemet.
Sok versem van, amely végső csiszolásra szorul még,
   Sok versem töredék lesz, ha be nem fejezem.
Méltó lennék élni, tudom, csak hatna reátok
   Ész és ifjúság, kellemes orca s alak.
Elkövetett büneim soha nem tagadom, de ha még oly
   Bűnösen éltem is én, becstelenül sohasem.
Mentsetek engem fel, bármit cselekedtem, a bűnös
   Bánata egyszersmind bűne bocsánata is.
Hasztalan esdekelek, nem fog megszánni a zordon
   Atropos, és szavaim messze sodorja a szél.
Érzem, mint közelít az a végső pont, hol e testből,
   Napjai fogytával, lelkem is elmenekül.
Ó, kéklő égbolt, ó, dombok s zöldfüvü rétek!
   Ó, kristálypatakok s zöldbe borult ligetek!
Együtt távozom innen az édes napsugarakkal
   S mit hagyok emlékül? Jaj, csak a puszta nevem!
Ó, hogy a bátyám s jó nővérem messze van innen,
   S nincs ki lefogja szemem, nincs, aki sírba tegyen!
Édesanyám, kegyesen bánt véled a sors, neked is jobb,
   Hogy temetésem előtt elragadott a halál.
Mit tennél, ha tusámat végig kellene nézned,
   Vagy ha a gyászos hír hirtelen érne utol?
Gyorsan az írótáblámat, mert úgy akarom, hogy
   Lelkem legvégső óhaja álljon azon.
Drága barátaim, ott ássátok nékem a sírt, hol
   Harmatgyöngyöktől csillog a zöld s buja fű,
Dúslombú erdők s a kies rónák közepette,
   Hol nimfák járják ünnepi táncaikat,
Ott, hol a lágy szellőfuvalom csupa balzsamos illat
   És a dalosmadarak bús dala zeng epedőn.
S hogy ne boruljon mély feledés rám néma siromban,
   Azt akarom, hogy e vers álljon a sírkövemen:
Itt nyugszik Janus, kivel ősi Dunánkhoz először
   Jöttek a szent Helikon zöldkoszorús szüzei.
Ezt a dicsőséget, ó, hagyd meg a holtnak, Irigység;
   Rosszakarat, kíméld hűlt porait legalább.

visszaugrás az oldal tetejére
De Thalete ab anu irriso - Thalészról, amikor egy öregasszony gúnyolta

Hauserat, intentum stellis, scrobs caeca Thaletem,
   cum super illudens talia dixit anus:
tu, qui fata aliis te pandere posse serebas,
   nescisti vitae fata videre tuae.

visszaugrás az oldal tetejére pályakép
De Thalete ab anu irriso - Thalészról, amikor egy öregasszony gúnyolta
(fordította: Csonka Ferenc)

Csillagokat néző bölcs épp belehullt a verembe,
   Fentről gúnyolni kezdi a vén banya őt:
Mondd, te, ki feltárod, mondtad, másoknak a sorsát,
   Hogyhogy nem láttad azt, ami vár tereád.

visszaugrás az oldal tetejére
Epigramma - Epigramma

Nam vicia ipsa uno vel tota apprendere captu
perfacile est, via prona patet, nec longius absunt.
prodere virtutis sudorem aeterna locarunt
Numina, longa illuc et praeceps semita ducit,
aspera et inprimis, sed cum stetit arce suprema,
quae modo dura fuit, facilem se praestat eunti.

visszaugrás az oldal tetejére
Epigramma - Epigramma [Mert a hibákat akár egy kézzel is el tudod érni...]
(fordította: Csonka Ferenc)

Mert a hibákat akár egy kézzel is el tudod érni,
Széles az út, értük nem kell soha messzire menned.
Ám ha a célod a jó, az erény, tudd, azt a magasba
Tették isteneink; oda hosszú és rögös úton
Juthatsz el; de ha már célodnál jársz a magasban,
Onnan nézve az út: sima, kellemes és gyönyörű volt.

visszaugrás az oldal tetejére
Epitaphium Ioannis Huniadis - Hunyadi János sírfelirata

Ioannes iacet hic, Turcorum ille horror in armis,
   ille gubernatae gloria Pannoniae.
Huniadum creat hunc, comitem Bistricia sumit,
   Nandoris Albe rapit, hunc tenet Alba Iulae.

visszaugrás az oldal tetejére
Epitaphium Ioannis Huniadis - Hunyadi János sírfelirata
(fordította: Jánosy István)

Itt nyugszik János, harcokban réme töröknek.
   Dicsfényben ragyogott őrhelye Pannonián.
Szülte Hunyad, majd, mint ispánt, Beszterce uralta.
   Nándori Albán halt - nyughelye Alba-Julae.

visszaugrás az oldal tetejére
Epitaphium Ioannis Hunyadi, Matthiae regis patris - Hunyadi Jánosnak, Mátyás király atyjának sírfelirata

Pannoniae murus, Turcorum terror in armis,
   si qua, Ioannes hac tegeretur, humo;
sed sub Belgrado mundi superavit ut hostem,
   morte simul domita, sidera vivus adit.
multi laurigeris Capitolia celsa triumphis
   conscendere duces; solus at iste polum.

visszaugrás az oldal tetejére
Epitaphium Ioannis Hunyadi, Matthiae regis patris - Hunyadi Jánosnak, Mátyás király atyjának sírfelirata
(fordította: Csorba Győző)

Pannonföld bástyája, török had mennyköve, János
   álmodik itt, ha ugyan fedheti sír röge őt.
Mert ahogyan Belgrádnál győzött volt a pogányon:
   lett a halálon is úr, s látta meg élve a mennyt.
Ős Capitóliumot koszorús diadalmenet élén
   sok hős járta be, - ám égbe csak ez maga szállt.

visszaugrás az oldal tetejére pályakép
Laus Pannoniae

Quod legerent omnes, quondam dabat Itala tellus,
   Nunc e Pannonia carmina missa legit.
Magna quidem nobis haec gloria; sed tibi maior,
   Nobilis ingenio, patria facta, meo!

Laus Pannoniae – Pannónia dicsérete
(fordította: Berczeli A. Károly)

Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,
   S most Pannónia is ontja a szép dalokat.
Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám,
   Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!

Laus Pannoniae - Pannónia dicsősége
(fordította: Havasi Attila)

Könyvet Itália földje adott mindenkinek egykor,
   s most pannon dalokat olvas Itália is.
Fényes hát a dicsőségem, de nagyobb a hazámé -
   hirdeti szellememet: hírneves általa lett.

visszaugrás az oldal tetejére
Pro pace - Békéért

O pater omnipotens, qui coelum et sidera solus,
   aeterna ditione premis; defige potentes
his miseris oculos terris, quas Marte feroci,
   vastari ceris, longoque perire duello.
et nobis tandem, tribuas pater optime pacem,
   quae mala cuncta procul, mortesque repellit acerbas.

visszaugrás az oldal tetejére
Pro pace - Békéért
(fordította: Csorba Győző)

Ó te, az ég meg a csillagok egy-ura, Isten-Atyánk, nézz,
   Nézz le, örök hatalom, nyomorult földünkre, szegényre:
Bősz Mars dúl mindenfele, hosszú háborúságok
   Pusztítják - megláthatod - itt régóta a népet.
Adj nékünk, jóságos Atyánk, békét valahára,
   Múljanak el tőlünk a bajok s a halál riadalma!

visszaugrás az oldal tetejére
Qualem optet amicam - Milyen barátnőt szeretne

Si iaceat mecum laeta et lasciva, licebit
   Ne sit bella nimis, neve puella nimis.
Non tristis facies, non me rudis allicit aetas.
   Omnibus his unam plus amo nequitiam.

visszaugrás az oldal tetejére pályakép
Qualem optet amicam - Milyen barátnőt szeretne
(fordította: Csorba Győző)

Hogyha velem fekszik, legyen ingerlő, fenekedvű,
   nem fontos, hogy túl szép legyen és szüzies.
Hatni ne kislánykodva, ijedt sutasággal akarjon:
   mindennél inkább kell bujasága nekem.

Forrásjegyzék:
JANUS PANNONIUS ÖSSZES MUNKÁI (Tankönyvkiadó, Budapest, 1987; Közrebocsátja: V. Kovács Sándor) kötet alapján közöljük.
JANUS PANNONIUS VERSEI (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1972; Válogatta, szerkesztette és bevezető tanulmányt írta: Kardos Tibor).
kritikai kiadás: IANI PANNONII OPERA QUAE MANSERUNT OMNIA, Volumen I., EPIGRAMMATA, Fasiculus 1,Textus; Edidit, praefatus est et apparatu critico instruxit Iulius Mayer, Similia addidit Ladislaus Török (Balassi Kiadó, Budapest, 2006).
JELENKOR 2002. év 45. évfolyam 5. szám 465. oldal

JANUS PANNONIUS SZÖVEGEK A VILÁGHÁLÓN

ugrás az oldal tetejére

ugrás az oldal tetejére

 

 
A Balassi Bálint Intézet honlapja Az Országos Széchényi Könyvtár honlapja Az Oktatási és Kulturális Minisztérium honlapja